Rólam
Lehetséges?!
Egy egyszerű falusi körmös lányból, az ország legismertebb cégének Mesterkörmös oktatója
Hello, én Nóri vagyok!
Segítek, hogy tele legyen a naptárad és elégedett Vendégeid legyenek!
Teljes történet
Hogyan lettem egy egyszerű falusi körmösből, az ország legismertebb cégének Mesterkörmös oktatója?
Déber-Varga Nóra vagyok, Mesterleveles oktató.
19 évesen úgy döntöttem, hogy belevágok ebbe a csodálatos szakmába és igenis megvalósítom az álmaim!
OKJ vizsga után 1 héttel már továbbképzésen voltam, hogy fejlődjek, hiszen az alapképzés után még nagyon sokat kellett fejlődnöm és utána gyakorolnom, hogy elérjem az céljaim!
Egy kis faluban nőttem fel, onnan Kecskemétre költöztem és város legmenőbb szépségszalonjában dolgoztam, mint kézápoló. Közben elvégeztem a pedikűrt is, és folytattam a munkám Kéz- és lábápoló szakemberként.
A továbbképzés a mai napig része az életemnek, hiszen fejlődni mindig kell!

Pár év elteltével úgy döntöttem, hogy én valami nagyobbra és többre vágyom! Így tehát felköltöztem Budapestre. Felépítettem egymagam újra a vendégköröm, mert itt bizony senki sem ismert.
Teljes mértékű szándékom volt, hogy oktassak, így a mestervizsgára, amint alkalmam nyílt, elvégeztem! Mert az egyik álmom, az oktatás volt! Továbbképzésekkel kezdtem. Kiscsoportos képzéseket tartottam Kecskeméten és tartok a mai napig Budapesten. Emelett Körömdizájnereket is képzek már a Perfect Nailsnél.
Hiszem, hogy mindenkiben ott van a lehetőség, csak megfelelően kell átadni számára tudást és emellett a legfontosabb, hogy elszánt legyen a tanuló a gyakorlás és fejlődés iránt! Ez a párosítás meghozza a gyümölcsét!
Idővel felkeresett a Carrie online női magazin, hogy körmös témában írjak nekik cikkeket. Ez egy csodálatos időszak volt és megtisztelő.
Később pedig számos influencer megkeresés érkezett. Többek között Ördög Nóra: Nora Beauty márkája és a Perfect Nails lett a hivatalos partenerem. Csodálatos a csapatukban lenni!
Ez a szakma eszméletlen mennyiségű lehetőséget kínál,
ha az ember szorgalmasan tanul!
Én szeretek tanulni, szeretek fejlődni, imádom látni a tanulóim csillogó szemeit, ahogy a tudást magukba szívják, imádom amikor a vendégeim büszkén mesélik, hogy hányan megdicsérték a körmüket, mert annyira szép lett….

Tanulj Tőlem !
A körmös szakma folyamatosan fejlődik, és fontos, hogy lépést tartsunk a legújabb technikákkal és trendekkel. A továbbképzéseim célja, hogy segítsenek neked is a szakmai fejlődésben és abban, hogy vendégeid számára a legjobb szolgáltatást nyújtsd!